A szerelem Hóhérai "

 

A szerelem Hóhérai "

 

Avagy, hogyan ölik meg bennünk a lehetséges, vágyva vágyott szerelmet? 

Röviden és velősen leírva,vannak alapok, aminek alapnak kéne lenni ! 

Ennek hiányában nem kérdés, hogy akinél az alapok erősek, az nem fogja feladni egy olyan emberért, aki nem rendelkezik az alap emberi tulajdonságokkal.

Nem is gondolnánk,hogy milyen viselkedésformátumok vannak a másik félnél.

Gondolom, a sajátunkat tartjuk az ésszerűnek, normálisnak, de én hiszem, hogy van egy „alap” amihez illene mindenkinek idomulnia.

A saját érdekében is,nem csak a másikért.

Itt gondolok a higiéniára, intelligenciára, életvitelre.

A rendszeresen fürdök, fogat mosok, fogorvoshoz járok, levágom a körmömet, rendbe tartom a fülemet, hajamat, bugyimat, cipőmet és olyan ruhákat hordok, ami nekem előnyös, jól áll és jó minőségű.

Tisztán tartom a cipőmet és szandálba, papucsba nem veszek fel zoknit stb..

Tiszteletben tartom a másik embert, a véleményét, meghallgatom, figyelek, segítek.

Van egy munkám, szakmám, hobbim, egy sport, amit szeretek, illetve karban tartom magam.

Rendesen étkezem, egészségemre figyelek, takarítok, főzök, mosok és tudom mi az, hogy a környezetemre igényes vagyok.

Szépen beszélek, fejlesztem magam, tanulok, olvasok, tájékozódom.

Tudom mi a különbség a disznó kövér és az anorexiás ember között és a jó, rossz, kicsi, nagy, büdös, illatos dolgok között.

Nem akarom a másiktól elvárni, hogy ami neki nem jó, azt jónak lássa, elviselje, mert És még sorolhatnám a sok alap dolgot, amit illene mindenkinek gyerekkorban megtanulni.

Bocsi…persze,ha van kitől.

Feltett lábbal ülök a kis kanapén és még arra is figyelek, hogy, ha lehet, ne tegyem keresztbe.

Mondván: - egyszer a szaunában voltam és egy német anyanyelvű kedves arcú hölgy szólt rám, ne rakjam keresztbe, mert trombózist okoz.

Meg sem fordult a fejembe, hogy vitatkozzak vele, mert jóhiszeműnek láttam és mosolygott.

Adott nekem egy tanácsot.

Talán, mert azt látta, hogy fiatal vagyok és van mit tanulnom, vagy csak az a típusú ember volt, aki szereti lereagálni a dolgokat maga körül.

Szólt és kedves volt.

Kedves és segítőkész.

Vagy csak egyszerűen jó ember.

Fel sem tételeztem, hogy rosszat akarna.

 

Pedig nem volt a rokonom, ismerősöm” és az anyám sem.  

Még csak „egy kezdődő lehetséges”, szerelem sem, aki figyelmességével, óvásával vigyázni akart rám.

Vissza gondolva erre a figyelmeztetésre, azt gondolom, hogy abban az időben még jobban figyeltünk egymásra és nem volt bennünk feszültség, görcs, ha valakihez hozzá mertünk szólni, csak úgy.

Csak azért, mert ugyan ott tartózkodik, ahol mi és ugyan azt szereti, élvezi, amit mi.

Szaunázik és pihen.

Van ideje egy idegenre is.

Volt időnk abban az időben másokra, nem csak a közeli hozzátartozóinkra, akár szerelemünkre. Illetve a leendő szerelmünkre.

Hogy miért tértem ki erre a gondolatra?

Hát kérem: csupán azért, mert reménykedem, hogy aki értelmezni képes azt, amit olvas, azok átgondolják, hogy egy párkapcsolatban mire várunk. 

Egy akár kezdődő, lehetséges kapcsolatban, akár szerelmi, baráti, rokoni kapcsolatban EZT várjuk, sőt kötelességünk, hogy figyeljünk, segítsük, óvjuk, okosítsuk, boldogítsuk, egymást.

Még akkor is, ha ez egy internetes kapcsolatkén indul.

Tapasztalatom, hogy az utóbbi ismerkedési formában való találkozásoknál, mintha nem lenne egyértelmű, hogy ugyan úgy felelősséggel tartozunk egymásnak.

Mintha, érzelem mentes emberek lennénk és a figyelmesség, érintés, dicséret, támogatás nem tartozna ebbe. Mintha csak gépek lennénk mostanság, úgy kell” ismerkedni.

Viccesen, de valósan az történik, hogy megbeszéljük a találkozót, és mint a konnektor és a dug-alj együttes találkozása megtörténik, és tudatosan helyre akarják tenni a dolgokat.

Összetenni azt, ami állítólag össze tartozik?   

Hm. Túúdom.

Az ehhez hasonló gondolatok leírva szószátyárságnak tűnik és feleslegesnek. 

A barátnőm egyszer azt mondta, amikor az élet nagy dolgairól beszélgettünk, „hogy minek írsz?”

Úgy sem érdekel majd, senkit.

Megrengette bennem azt, hogy vannak hasonlóan gondolkodó unokák, emberek, akik egyszer szabad idejükbe majd áldoznak egy kis időt, s elolvassák.  Én nagyon örülnék, ha kezembe akadna egy írás, amit a dédnagyanyám írt.

Mindegy miről, de olvasnám.

Addig is vele lehetnék gondolatban és kiszakadnék az adott világomból.

Én nagyon boldog lennék akkor.

Reménykedem, lesz olyan unokám, utódom, aki hasonlóan gondolkodik, mint én.

Amúgy vérig sértődtem, amikor barátnőm ezt mondta, de kis magyarázat után, úgy csináltam, mintha elfelejteném.

Mai napig cseng a fülembe és neki fogalma sincs arról, mennyire beégett a lelkemben ez a mondata.

 „Senki nem lesz rád kíváncsi”

Alapban ezek csak egy pillanat műve az agyban.

A lényege, értelme a dolognak a végén lesz.

Mint, mindennek.

Minden tevékenységünknek, van egy lefutási ideje.

Az eredménye, hatása, tanulsága hol is lehetne, mint a végén? .

Az írások, könyvek, tanulmányok, oktató, bölcselkedő, tapasztalatokat, tényeket leíró, stb. irományok nem azért vannak, hogy az elején árulja el a lényeget.

Akkor nem olvasná senki végig a miérteket.

Pedig a tények, mindig is a miértekért lettek olyanná, amilyenek.

S aki elég türelmetlen, hogy a miértekre is kíváncsi legyen, az ne olvasson.

Minek?

Ne vegyen a kezébe könyvet és ne akarja megtudni a másikról, hogy amit mond az valójában micsoda?

Mi az értelme annak a szónak, amit állít?

Depresszió, pánikroham?  

Ugye-ugye?

Beszélgetések közepette mondjuk folytonosan a semmit mondó?

„Csak: a földi létünk, időt töltő idejét”

- itt hiányzik valami, de nem. Én is ezt gondoltam miután átolvastam.

Kényelmesen ültem és gondolkodtam azon, amiket mondtál előző napi telefonbeszélgetésünk alkalmával. Amikor erről kellett beszélgetni és magyarázkodnom, akkor is fájt, kellemetlen volt és éreztem, hogy alul maradok veled szemben.

Nem tudtam mérvadóan védekezni, magyarázatot adni és meggyőzni, hogy nem úgy van, ahogy Te itt ebben a pillanatban gondolod.

Semmi nem az, aminek látszik, ezt azt hiszem elég későn ugyan, de megtanultam.

Nem ítélkezem, inkább a tényekkel nézek szemben és a lehetséges megoldást keresem mindenki érdekében. Nem azt, hogy lehet odabszni a másiknak és az orra alá dörgölni, hogy mekkora ball fék voltál és miért nem így, meg úgy csináltad Akkor”.

És nem kezdem el traktálni a fejedet azzal, hogy Ó, hát: nekem sokkal nagyon és fájóbb bajom történetem van, te mit akarsz a tiéddel?

Pszichológia vagy emberismeret?

Mind a kettő.

Már megtanultam figyelni a másikra, mert én is ilyen voltam.

 A sors megtanított már arra, hogy akivel beszélek, figyelek rá és nem akarok azonnal segíteni, megoldást találni a bajaira.

Tudod, hogy csak támogatásra van szüksége egyelőre.

Meghallgatásra.

A titulus, hogy milyen közel áll hozzám nyilván átértékeli a segítségem mértékét, de ha szerelemről van szó, minden áron meg akarom menteni Magamnak? – Magának?

Vagy csak simán emberi kötelességünk, hogy észre vegyük, mivel tudunk neki segíteni? 

Nem tudom erre a pontos választ, de ahogy kiírom magamból az érzéseimet, fájdalmaimat talán a végén” jobb lesz.

Ülök, és mint egy magnóból úgy jönnek vissza a szavaid, kérdéseid, megjegyzéseid.

A válaszaimat szinte meg sem hallod és nem is lehet egy szóval, mondattal elmondani.

Ez egy folyamat, ahogy eljutunk idáig.

Egy nagyon hosszú folyamat, és amikor elindult nem gondoltad, hogy eddig eljutsz, hisz nem vettem komolyan egy darabig. 

Meredten nézek a képernyőre és nem látom, ami ott van.

Nem is érdekel, hisz lassan egy éve nem kapcsolom be a tévét, csak filmeket nézek, és ami érdekel, azt olvasom el a neten.

Már nem bírom látni, hallani sem azokat a dolgokat, amit művel az ember önmagával és a világgal.

Fáj.

Önsajnálat következik.

Ahogy előjönnek a szavaid, vele együtt érkezik a belső reakció és homályossá válik a szemem.

Könnyezem.

Ez számomra nagyon nehéz, mert megszoktam, hogy nem szabad.

Nincs kinek, akkor minek?

Magamba fojtottam általában a könnyeket, addig, amíg tanulmányokban nem olvastam, hogy azokat hagyni kell érkezni.

Ha jönni akarnak, had jöjjenek és had csípjék a szemedet.

Kisírod magadból a fájdalmat a ki nem mondott magyarázatokat, kérdéseket.

Nem hall meg az, aki okozza a könnyeket, akkor nem hagyhatod bezárva őket.

Ki kell adni.

Mindent tudományosan gondolok át és arra gondolok, ez segít.

Hát baromi szar magamban, kimagyarázni miért is sírsz más ember megjegyzése miatt.

És miért fáj a szó?

Most nem gondolkodom, csak hagyom, had jöjjön.

A hülye gondolatokkal, hogy miért nem szeret igazán?

Miért nem vagyok neki elég jó?

Mikor fog rám figyelni és szeretni?

Szeretni fog valaha?

Vagy neki ez a szerelem?

Ő szeret?

Miért nem vagyok neki sem” elég jó?

Mit tegyek már, hogy jó legyek?

Ezek a kérdések még erősebbé teszik a könnyes patak folyását és a szerencsétlen zokogásba tör ki.

Arcát a tenyerével takarja, mintha látná valaki és szégyellnie kellene.

Nem látja senki a könnyeidet.

Cikázik az agyába, - akkor minek maszatolod el azt a sós lét, ami kijön a szemedből?

Jesszusom, mekkora barom vagyok, hogy sírok.

Nem lehet.

A végén bedobog a szíved, rosszul leszel, elájulhatsz és beledöglesz.

És végigmegy a gondolatsor az egész procedúrán.

Nem tudsz telefonálni senkinek, távol van mindenki…a kutya sem fog rajtad segíteni,hisz egyedül vagy. Szerelem?

Van szerelem még számodra?

Hja.. most ismerkedsz valakivel és ez nem szerelem.

Nem vagy még szeretve, de reménykedsz benne.

És, ha beteljesülnek a reményeid és szeretve leszel, akkor Ő itt lesz melletted, ha szükséged lesz rá?

Vagy itt sem kell lennie, hogy távolról felidegesítsen azzal a váddal, hogy nem is vagy depressziós.

Rád sütötte, hogy beképzeled magadnak, miért nem” mész ide-oda.

Miért nem dolgozol valamit, akár otthon is?

Legalább keresnél egy kis pénzt is, és lenne feladatod.

Ó, igen.

Mennyire igaza van.

Mi is ez a depresszió?

Mi is az a pánikroham a szív fibrilláció?

Milyen az, amikor a nyakadon dobban be az ér és elkezdi verni a tamtamot oly erősen, hogy nem tudsz másra sem figyelni.

Akarsz és szólsz neki, hogy hagyd abba, nincs semmi baj.

Simogatod, kéred, hogy ne csinálja már ezt veled, mert szereted.

Azok a fránya gondolatok, hogy ülj le… Igyál gyorsan sok vizet, vegyél be a gyógyszeredből másik adagot és vegyél rendesen levegőt.

Ütemesen.

Ne kapkodj, mert még rosszabb lesz.

Nem, nem fogsz meghalni egyedül, nem lesz semmi baj.

De bzdmeg vegyél már levegőt.

Rendesen, ne kapkodj! - Hát nem érted?

A szíved dobol, és néha megtorpan.

Áll és vár valamire.

Mintha bugyborékolna, mintha fulladozna.

Azért van olyan rendes, hogy ad időt kimenni a vizedért a gyógyszerért és a telefont is magad mellé készítheted.

Megkeresed, ha látsz még a könnyezéstől, hogy kit is akarsz felhívni, mielőtt elájulsz.

Dehogy ájulsz el…ne csináld már.

Erős vagy és ne akarj senkit megijeszteni.

Ne terheld a gyerekeidet azzal, hogy pánikrohamod van.

A te bajod, mert Te csináltad magadnak.

Mekkora barom vagy !

Mennél dolgozni egy munkahelyre, ahol a bizonyítani akarásod még erősebb lesz, és amikor rosszul leszel, ne mond senkinek.

Dögölj bele nyugodtan és Te leszel a hős.

A munka frontján fogsz elpusztulni aránylag elég fiatalon.

A krva életbe….bőghet,-nékem van,de tudom : nem sírhatok.

Előre sajnálom, ha valakinek megszakítom a napi rutinját és terhelem a bajommal.   

Bocs: szarul vagyok.   Ide tudnál jönni?

Kinek szóljak?

Szerelmemnek?

Van ilyen egyáltalán?

Túrót… nincs.

Évek óta nincs.

Most valami alakul, de Ő még nem lehet szerelem.

Mitől lenne az?

Nem tett érted semmit.

Egyelőre magáért tette, amit tett.

Virtuálisan akar barátnőt és 3 hetente hétvégén valakihez oda járni és vele aludni?

Neki is hiányzik az ölelés.

Néha rádöbben ugyan, de amíg falba nem veri valaki a fejét, hogy a szeretet éltet és gyógyít, addig nem fogja fel.

Neki is kell, hogy valaki szeresse. 

Nagyon kell. 

Lehet tagadni és talán úgy könnyebb is.

Én is ezt gondoltam pár éve.

Már nem.

A kicsi unokám karjai, gyógyír lehetne mindenre.

A szerelmem karja ugyan így.

A hit, hogy van valaki, aki szeret, már életben képes tartani. 

Megrendültem.

Láttam előre, hogy nem engem lát, amikor ölel.

Nem én, kellek, csak a Nő.

A nő, aki élteti.

Nem szerelem kell neki, csak a tény, hogy valaki van.

Nem láttam tüzet a szemében.

Amikor kaptam egy puszit az arcomra, megjegyeztem, hogy de szuper.

Eszedbe jutottam?

Még neki állt feljebb.

Nem fordult meg a fejébe, hogy egyelőre én adtam sok-sok szeretetet neki, mert tudományosan is tudom, hogy először adunk és utána várhatjuk vissza.

Szóval adtam.

Jó volt adni és ölelni.

Ő meg tűrte.

Állta és zavarban volt tőle, úgy éreztem.

Úgy csinált, ha hozzá értem, mintha nem is vette volna észre, csak folytatta tovább a mondandóját.

Nem állt meg benne a levegő, mint bennem.

Neki nem kellett megjegyeznie, hogy OHH… kaptam végre egy vissza puszit.

 

De, én nem felejteném el soha.

Esküvő

A házasságkötés  

megerősíti a párkapcsolatot 

és az alapja a családnak.

Ennél jobbat még nem találtak ki, bármennyire vannak ellenzői. 
Igaz manapság haszontalan dolognak tartják.

Lealacsonyították össznépi összefogásban és aki mégis házasságot köt s bele ül a feldíszített limóba és végighalad a város utcáin szépségesen felöltözve, reményekkel telve:

Közben ki tudja, igazából min jár az agyuk?

A járókelők gondolatban megjegyzik, hogy: "nah, ezek is meg vannak bolondulva.  Ez is megy a vágóhídra, a levesbe, a rabszolgaságba stb."

Miközben ott ülnek és bájosan mosolyognak egymásra, tudják, hogy ez egy szép emlék kellene",  hogy legyen.

Lesz.

És aggódnak azon, hogy fog sikerülni, Ki mit fog mondani?

Miközben belül örülnek annak is, hogy végre eljött ez a nap és túl leszünk rajta.

Vannak hirtelen köttetett házasságok és nagy a szerelem, ahol spontán történik minden:    Lobogás, ügyintézéssel egybekötve, gyors és nem fáj annyira.

A rokonok, barátok csak pillognak és kifejezik boldogságukat, irigységüket, rosszallásukat vagy bölcsességeket motyognak: 
Végül is: elszúrni az életünket lehet gyorsan és lassan is.

De legalább élnek és csinálnak valamit magukkal, a kapcsolatukkal.

Akarnak valamit együtt alkotni: talán egy házat építeni? Autót venni?

Utazásokra gyűjteni? Gyerekeket nemzeni és nevelni?

Avagy lemondanak a kis manóról és pátyolgatják majd valamelyik rokonét?

Miközben élnek szabadon és önfeledten egymásnak?  Vagy egy" másnak?

Avagy tartanak valami állatot:     kutyát, macskát.    Egyet, kettőt?

És többet költenek rájuk, mint egy embergyerekre?

Ki tudja: az elején átgondolták-e az egészet?
(Szerintem nem mindenki képes erre)

Aki mégis: Az bölcsebb volt 2o évesen, mint egy 5o éves ember?

Miből meríthette egy fiatal emberpalánta, hogy semmi nem az, aminek látszik?

Semmi nem úgy történik, ahogy igazából eltervezzük?

Figyeltem és hallgattam a belső képekre: És lám-lám, futottak a múlt képei lelkemben és meghajoltam e gondolat előtt.

Nagyon mélyen. "

"Nem terveztem soha házasságot és gyereket sem"

Éltem kedvemre, mentem a dolgom után, hol ide, hol oda. Dolgoztam, megélhetést-pénzt hajszoltam és ebbe, hogy fért volna bele egy nyavalygó feleség, gyerekkel?   Megyek, repkedek, bulizok, csajozok, költöm a pénzt, teszem, amit aznap hoz a sors.

Annyi mindig van, hogy jól éljek és nem kellett azon gondolkodni, hogy, ha nincs pénz, hogyan tovább? Nagy teher egy család! - iszonyú nagy.

Tudtam a képességeimet, és aki ismerni akart tudhatta, hogy tőlem ne várjon el hűséget, apa szerepet, és nem fogok eltartani egy nőt sem.

Csak ültem és hallgattam.

Akartam érteni és hallgattam tovább s megjegyeztem:

Mégis megnősültél!            Ő-nevetett.

Ez igaz, de véletlen volt: nem gondoltam, hogy van olyan nő, aki ugyan azt vallja, mint én. Szabadon, de néha együtt.  
Most mond meg-nem egyszerűbb így?    
Sok házasság, kapcsolat szétmegy: valaki viszi a közös gyereket, vagyont, autót. Amiért általában a pasik dolgoznak még mindig. 
Valaki megy a híd alá vagy egy másik királylányhoz, akinek kisemmizve is elég jó leszek?   
Kell ez nekem?

A nők azt vették a fejükbe, hogy férj nélkül nem tudnak élni, mert beadták nekik, hogy egyedül nem lehet és a férfinak kötelessége eltartani őket!  

Mekkora marhaság! 

Azért mert havonta párszor együtt alszunk, nekem el kell tartani egy nőt, nah meg a kis manót? - Mert a nő nagy manipulátor.  
Elhiteti magával, a pasijával, hogy Ő attól nő, hogy szül!

Nálunk egyszerű volt.   
Nem kell gyerek, nem tartozunk eltartási kötelezettséggel, nem kötelező lefeküdni egymással és nem kell elválni azért, ha nincs szexuális szolgáltatás egymás irányban.

Nem kell veszekedni, ha nincs főzve vagy kitakarítva, kimosva.

Szabadon vállalt feladatok vannak.  
Két kutya, macska.

Már ebből is adódtak problémák, nah nem azért, mert nem volt miből költeni rájuk, hanem mert a szabadság, utazás történetesen azzal jár, hogy valakinek az állatokra figyelni kell.

Tudniillik az állatok nem nőnek fel, nem tanulnak meg beszélni és nem lehet őket egyszer sem magukra hagyni.

Talán egy kölök mégis jobb lett volna!  (nektek se legyen jobb, mint nekem)

Nah neem!- a kölök felelősség és lelkiismeret furdalásra ad okot, ha rosszul neveled. 
Folytonosan követelőzni fog, amíg élsz. 
És soha nem lesz vége. 
Amennyiben nem tudok adni, nem tud lehúzni: szrni fog a fejemre, nekem meg rosszul fog esni, hisz akinek oda adtam mindenemet attól várnám, hogy vén fejemnek segítsen nem?

(rossz felfogás, mert nem biztos, hogy attól kapjuk vissza, akinek adtunk) 

Látom, az unokaöcsémet-mit csinál-megnősült és született babájuk.
Nem a pénzéért ment hozzá a felesége -  neeem hát. 
DE alig vannak együtt 2 éve, már nem elég a kisasszonynak a BMW-most épp Porschét vettetett magának. 
No,nem a férje kereste meg az árát, hanem a nagypapa.

Unokaöcsém az apja, cégénél úgy tesz,mintha csinálna valami, de valójában nem csinál semmit. Még arra is lusta, hogy reggelente bemenjen a látszat kedvéért.  Fizetést azért kap, ami mindig kevés neki.  15 ezer euró havonta? Nem semmi!

Mit fog csinálni ez a feleség, ha nem lesz nagypapa és nem lesz ennyi pénz? Hogyan fogja ez a nő beosztani, hogyan fogja túlélni a rongyrázás méltatlan, hazug, képmutató varázs erejét?

Ezerből egy, aki képes arra, hogy a boldogságot ne az anyagiakban lássa.

Esküvő, gyerekek, álmatlan éjszakák, sírások, elégedetlenség, veszekedések, felelősség, ideg összeroppanás!

Kell ez nekem?

Gondolkodom…..

Eszembe jutott, hogy az esküvő napján pont ugyan ezeket gondoltam és éreztem, láttam és nagyon féltem.    Csak még nem tudtam, hogy lehetne másképp is.  
Most hallhatom, amit korábban kellett volna.  
Másnak akartam megfelelni és bizonyítani, hogy NŐ vagyok.

Gyereket szülni, hogy fontos legyek valakinek és függjön tőlem valaki?

Bizonyítsam, hogy jó vagyok és erős.

Belénk nevelték tényleg a gondolatot, hogy a férjnek kell eltartani a családot?!  
 (igaz, nálam másképp volt, hisz előtte tisztáztam: csak akkor szülök, ha felelősséget vállalsz értünk. Jó vicc volt)

Mosom kezeimet, klasszabb csaj voltam, mint gondoltam magamról, mégis megszívtam.                   Mibe tartott neki megígérni? 

Az autóból kiszállva, már leizzadtam mire az anyakönyvvezető elé kerültünk.  Amúgy is piszok meleg volt augusztusban.

Miközben elszállt minden erőm a szervezés, aggódás miatt, hogy rendbe legyen minden az esküvőn.      
Szép legyek, vigyor és sugárzás, had irigykedjen az, aki látja az utcán, hogy mi esküszünk MA.

Megesküdünk arra, hogy vele: jóban és rosszban?

Miközben az járt az eszembe, hogy IGEN - csak menjünk már a fenébe és legyünk túl rajta.

És amúgy is, mi a fenének kell nekem IGEN-t mondani? Mire?

Arra, hogy hivatalosan ki lehet majd csinálni, mint feleséget, férjet, ha kitesszük egymás szűrét a közös lakásból?          Vagy kié is az a lakás?

Az enyém, mert házasságom előtt megvolt?

Yess-az enyém, mert az én nevemen van, házassági szerződést meg nem csináltunk így a magyar jog szerint x év után közös minden?

Igen-ezt meg kell előzni szerződéssel. Lehet, de akkor meg bennem lesz az a gondolat...

Hogy el kell majd viselnem azt is, ha a hátamon fog ugrálni, csak, hogy ne kerüljek ki csupasz seggel életem fél idejében az utcára?

Hogy az ügyvédek gazdagodjanak majdan azon, hogy mi marni fogjuk egymást és bizonygatni, hogy ki mit adott ebbe a házasságba?

Kinek a szülei fizették az esküvőt, amit igazából általában a nők akarnak a saját maguk és porontyaik érdekében?  (Ha akarnak egyáltalán gyereket.)
Bizonygatni, egymás fejéhez vágni-

Ki fizette azt a több százezres ruhát, amiben annyira szép akartam lenni?
Jah....anyád mondta,hogy most "van épp felesleges pénze egy esküvőre? Bakker....

A protokoll szerinti kis virágcsokrokat, amit a tanuk kezébe nyomtam, a koszorúslányok kölcsönzött ruháját, (ami nem is tudom minek kellett, hisz csak fél óra volt az egész nem?)

A terembérletet, amiben futtában csináltatunk pár fotót, hogy legyen mit mutogatni magunknak a világnak? 

Ki fizette a nászutat, amit soha nem tartottam annak és végig bőgtem, mert nem így képzeltem az esküvőmet.

Ki fizette ki a te rokonaid vacsora, pia fogyasztását, miközben képtelenek voltak a rokonok összespórolni annyi pénzt, hogy legalább összejöjjön annyi, hogy null szaldósok legyünk? 
Ez utóbbi végül is úgy alakult, hogy mindenki azt fizette,amit evett és nem lett belőle nagyobb szemrehányás ?   Nem...de lett másból.  Tök mindegy nem ?

Miközben féltem attól, hogy apám bepiázik és anyám balhézni fog?  

Bizonygatni, hogy amit örököltem az apám halála után (azt, a pár százezret) gyakorlatilag kifizettük belőle a csekkeket és végre jól televásárolhattam kajával a hűtőt?

MIX. Emlékezés: 

Szárnyalás a sok történetben és csokorba fonva egy végtelen hibának látszik a házasság, a párkapcsolat. 
Csalódások minden oldalról a családban s azon kívül is. 
Mesélünk egymásnak alkalomadtán, hátha valakinek szrabb volt az élete és akkor mintha, megkönnyebbülnénk. 
Mintha jobb lenne nekünk akkor, ha sokkal mocskosabban van vége mások házasságának, mint a miénknek. 
Magunkba vigyoroghatunk, hogy huu, bakker, azért az enyém nem volt ennyire pocsék.

Minden úgy jó, ahogy van. Mindenkivel az történik, amit Ő elfogad és bevonz magának.

Gyerek nélkül megöregedni nem tudhatom milyen érzés, de Joe már elmúlt rég nyolcvan és most is ugyan úgy él, ahogy eddig.
 Nem bánt meg semmit vagy már magának sem akarja bevallani, hogy így a vége felé milyen lehetne a sok unoka, aki ide-oda szaladgál, amikor épp pihenni akar? …Nem tudom. 
Nem látom a szemében a vágyat azután, amit nem akart megtapasztalni.

Unokaöccsének van még sok éve és van, ideje átgondolni miért vannak a dolgok úgy ahogy. 
Talán a másik dimenzióban, ahogy ők élhetnek itt a földön semmivel sem másabb a csalódás, a tudatlanságunk utólagos elismerése. 
Felismerése annak, hogy lehetett volna másképp is.
 Mindenkinek egyaránt fáj, ami fáj. 
Lehet gazdag,vagy szegény.

DE, én hiszem, hogy a gyerekek mindenképp értelmet adnak az életnek.

Még akkor is, ha nagyon sokat kell értük, miattuk megtenni. 

Ez egy édes áldozat.

Minden úgy jó, ahogy van.

  

A házasságkötés megerősíti a párkapcsolatot és alapja a családnak!

Ennél jobbat még nem találtak ki, bármennyire vannak ellenzői. 
Igaz manapság haszontalan dolognak tartják.

Lealacsonyították össznépi összefogásban és aki mégis házasságot köt s bele ül a feldíszített limóba és végighalad a város utcáin szépségesen felöltözve, reményekkel telve:

Közben ki tudja, igazából min jár az agyuk?

A járókelők gondolatban megjegyzik, hogy: "nah, ezek is meg vannak bolondulva.  Ez is megy a vágóhídra, a levesbe, a rabszolgaságba stb."

Miközben ott ülnek és bájosan mosolyognak egymásra, tudják, hogy ez egy szép emlék kellene",  hogy legyen.

Lesz.

És aggódnak azon, hogy fog sikerülni, Ki mit fog mondani?

Miközben belül örülnek annak is, hogy végre eljött ez a nap és túl leszünk rajta.

Vannak hirtelen köttetett házasságok és nagy a szerelem, ahol spontán történik minden:    Lobogás, ügyintézéssel egybekötve, gyors és nem fáj annyira.

A rokonok, barátok csak pillognak és kifejezik boldogságukat, irigységüket, rosszallásukat vagy bölcsességeket motyognak: 
Végül is: elszúrni az életünket lehet gyorsan és lassan is.

De legalább élnek és csinálnak valamit magukkal, a kapcsolatukkal.

Akarnak valamit együtt alkotni: talán egy házat építeni? Autót venni?

Utazásokra gyűjteni? Gyerekeket nemzeni és nevelni?

Avagy lemondanak a kis manóról és pátyolgatják majd valamelyik rokonét?

Miközben élnek szabadon és önfeledten egymásnak?  Vagy egy" másnak?

Avagy tartanak valami állatot:     kutyát, macskát.    Egyet, kettőt?

És többet költenek rájuk, mint egy embergyerekre?

Ki tudja: az elején átgondolták-e az egészet?
(Szerintem nem mindenki képes erre)

Aki mégis: Az bölcsebb volt 2o évesen, mint egy 5o éves ember?

Miből meríthette egy fiatal emberpalánta, hogy semmi nem az, aminek látszik?

Semmi nem úgy történik, ahogy igazából eltervezzük?

Figyeltem és hallgattam a belső képekre: És lám-lám, futottak a múlt képei lelkemben és meghajoltam e gondolat előtt.

Nagyon mélyen. "

"Nem terveztem soha házasságot és gyereket sem"

Éltem kedvemre, mentem a dolgom után, hol ide, hol oda. Dolgoztam, megélhetést-pénzt hajszoltam és ebbe, hogy fért volna bele egy nyavalygó feleség, gyerekkel?   Megyek, repkedek, bulizok, csajozok, költöm a pénzt, teszem, amit aznap hoz a sors.

Annyi mindig van, hogy jól éljek és nem kellett azon gondolkodni, hogy, ha nincs pénz, hogyan tovább? Nagy teher egy család! - iszonyú nagy.

Tudtam a képességeimet, és aki ismerni akart tudhatta, hogy tőlem ne várjon el hűséget, apa szerepet, és nem fogok eltartani egy nőt sem.

Csak ültem és hallgattam.

Akartam érteni és hallgattam tovább s megjegyeztem:

Mégis megnősültél!            Ő-nevetett.

Ez igaz, de véletlen volt: nem gondoltam, hogy van olyan nő, aki ugyan azt vallja, mint én. Szabadon, de néha együtt.  
Most mond meg-nem egyszerűbb így?    
Sok házasság, kapcsolat szétmegy: valaki viszi a közös gyereket, vagyont, autót. Amiért általában a pasik dolgoznak még mindig. 
Valaki megy a híd alá vagy egy másik királylányhoz, akinek kisemmizve is elég jó leszek?   
Kell ez nekem?

A nők azt vették a fejükbe, hogy férj nélkül nem tudnak élni, mert beadták nekik, hogy egyedül nem lehet és a férfinak kötelessége eltartani őket!  

Mekkora marhaság! 

Azért mert havonta párszor együtt alszunk, nekem el kell tartani egy nőt, nah meg a kis manót? - Mert a nő nagy manipulátor.  
Elhiteti magával, a pasijával, hogy Ő attól nő, hogy szül!

Nálunk egyszerű volt.   
Nem kell gyerek, nem tartozunk eltartási kötelezettséggel, nem kötelező lefeküdni egymással és nem kell elválni azért, ha nincs szexuális szolgáltatás egymás irányban.

Nem kell veszekedni, ha nincs főzve vagy kitakarítva, kimosva.

Szabadon vállalt feladatok vannak.  
Két kutya, macska.

Már ebből is adódtak problémák, nah nem azért, mert nem volt miből költeni rájuk, hanem mert a szabadság, utazás történetesen azzal jár, hogy valakinek az állatokra figyelni kell.

Tudniillik az állatok nem nőnek fel, nem tanulnak meg beszélni és nem lehet őket egyszer sem magukra hagyni.

Talán egy kölök mégis jobb lett volna!  (nektek se legyen jobb, mint nekem)

Nah neem!- a kölök felelősség és lelkiismeret furdalásra ad okot, ha rosszul neveled. 
Folytonosan követelőzni fog, amíg élsz. 
És soha nem lesz vége. 
Amennyiben nem tudok adni, nem tud lehúzni: szrni fog a fejemre, nekem meg rosszul fog esni, hisz akinek oda adtam mindenemet attól várnám, hogy vén fejemnek segítsen nem?

(rossz felfogás, mert nem biztos, hogy attól kapjuk vissza, akinek adtunk) 

Látom, az unokaöcsémet-mit csinál-megnősült és született babájuk.
Nem a pénzéért ment hozzá a felesége -  neeem hát. 
DE alig vannak együtt 2 éve, már nem elég a kisasszonynak a BMW-most épp Porschét vettetett magának. 
No,nem a férje kereste meg az árát, hanem a nagypapa.

Unokaöcsém az apja, cégénél úgy tesz,mintha csinálna valami, de valójában nem csinál semmit. Még arra is lusta, hogy reggelente bemenjen a látszat kedvéért.  Fizetést azért kap, ami mindig kevés neki.  15 ezer euró havonta? Nem semmi!

Mit fog csinálni ez a feleség, ha nem lesz nagypapa és nem lesz ennyi pénz? Hogyan fogja ez a nő beosztani, hogyan fogja túlélni a rongyrázás méltatlan, hazug, képmutató varázs erejét?

Ezerből egy, aki képes arra, hogy a boldogságot ne az anyagiakban lássa.

Esküvő, gyerekek, álmatlan éjszakák, sírások, elégedetlenség, veszekedések, felelősség, ideg összeroppanás!

Kell ez nekem?

Gondolkodom…..

Eszembe jutott, hogy az esküvő napján pont ugyan ezeket gondoltam és éreztem, láttam és nagyon féltem.    Csak még nem tudtam, hogy lehetne másképp is.  
Most hallhatom, amit korábban kellett volna.  
Másnak akartam megfelelni és bizonyítani, hogy NŐ vagyok.

Gyereket szülni, hogy fontos legyek valakinek és függjön tőlem valaki?

Bizonyítsam, hogy jó vagyok és erős.

Belénk nevelték tényleg a gondolatot, hogy a férjnek kell eltartani a családot?!  
 (igaz, nálam másképp volt, hisz előtte tisztáztam: csak akkor szülök, ha felelősséget vállalsz értünk. Jó vicc volt)

Mosom kezeimet, klasszabb csaj voltam, mint gondoltam magamról, mégis megszívtam.                   Mibe tartott neki megígérni? 

Az autóból kiszállva, már leizzadtam mire az anyakönyvvezető elé kerültünk.  Amúgy is piszok meleg volt augusztusban.

Miközben elszállt minden erőm a szervezés, aggódás miatt, hogy rendbe legyen minden az esküvőn.      
Szép legyek, vigyor és sugárzás, had irigykedjen az, aki látja az utcán, hogy mi esküszünk MA.

Megesküdünk arra, hogy vele: jóban és rosszban?

Miközben az járt az eszembe, hogy IGEN - csak menjünk már a fenébe és legyünk túl rajta.

És amúgy is, mi a fenének kell nekem IGEN-t mondani? Mire?

Arra, hogy hivatalosan ki lehet majd csinálni, mint feleséget, férjet, ha kitesszük egymás szűrét a közös lakásból?          Vagy kié is az a lakás?

Az enyém, mert házasságom előtt megvolt?

Yess-az enyém, mert az én nevemen van, házassági szerződést meg nem csináltunk így a magyar jog szerint x év után közös minden?

Igen-ezt meg kell előzni szerződéssel. Lehet, de akkor meg bennem lesz az a gondolat...

Hogy el kell majd viselnem azt is, ha a hátamon fog ugrálni, csak, hogy ne kerüljek ki csupasz seggel életem fél idejében az utcára?

Hogy az ügyvédek gazdagodjanak majdan azon, hogy mi marni fogjuk egymást és bizonygatni, hogy ki mit adott ebbe a házasságba?

Kinek a szülei fizették az esküvőt, amit igazából általában a nők akarnak a saját maguk és porontyaik érdekében?  (Ha akarnak egyáltalán gyereket.)
Bizonygatni, egymás fejéhez vágni-

Ki fizette azt a több százezres ruhát, amiben annyira szép akartam lenni?
Jah....anyád mondta,hogy most "van épp felesleges pénze egy esküvőre? Bakker....

A protokoll szerinti kis virágcsokrokat, amit a tanuk kezébe nyomtam, a koszorúslányok kölcsönzött ruháját, (ami nem is tudom minek kellett, hisz csak fél óra volt az egész nem?)

A terembérletet, amiben futtában csináltatunk pár fotót, hogy legyen mit mutogatni magunknak a világnak? 

Ki fizette a nászutat, amit soha nem tartottam annak és végig bőgtem, mert nem így képzeltem az esküvőmet.

Ki fizette ki a te rokonaid vacsora, pia fogyasztását, miközben képtelenek voltak a rokonok összespórolni annyi pénzt, hogy legalább összejöjjön annyi, hogy null szaldósok legyünk? 
Ez utóbbi végül is úgy alakult, hogy mindenki azt fizette,amit evett és nem lett belőle nagyobb szemrehányás ?   Nem...de lett másból.  Tök mindegy nem ?

Miközben féltem attól, hogy apám bepiázik és anyám balhézni fog?  

Bizonygatni, hogy amit örököltem az apám halála után (azt, a pár százezret) gyakorlatilag kifizettük belőle a csekkeket és végre jól televásárolhattam kajával a hűtőt?

MIX. Emlékezés: 

Szárnyalás a sok történetben és csokorba fonva egy végtelen hibának látszik a házasság, a párkapcsolat. 
Csalódások minden oldalról a családban s azon kívül is. 
Mesélünk egymásnak alkalomadtán, hátha valakinek szrabb volt az élete és akkor mintha, megkönnyebbülnénk. 
Mintha jobb lenne nekünk akkor, ha sokkal mocskosabban van vége mások házasságának, mint a miénknek. 
Magunkba vigyoroghatunk, hogy huu, bakker, azért az enyém nem volt ennyire pocsék.

Minden úgy jó, ahogy van. Mindenkivel az történik, amit Ő elfogad és bevonz magának.

Gyerek nélkül megöregedni nem tudhatom milyen érzés, de Joe már elmúlt rég nyolcvan és most is ugyan úgy él, ahogy eddig.
 Nem bánt meg semmit vagy már magának sem akarja bevallani, hogy így a vége felé milyen lehetne a sok unoka, aki ide-oda szaladgál, amikor épp pihenni akar? …Nem tudom. 
Nem látom a szemében a vágyat azután, amit nem akart megtapasztalni.

Unokaöccsének van még sok éve és van, ideje átgondolni miért vannak a dolgok úgy ahogy. 
Talán a másik dimenzióban, ahogy ők élhetnek itt a földön semmivel sem másabb a csalódás, a tudatlanságunk utólagos elismerése. 
Felismerése annak, hogy lehetett volna másképp is.
 Mindenkinek egyaránt fáj, ami fáj. 
Lehet gazdag,vagy szegény.

DE, én hiszem, hogy a gyerekek mindenképp értelmet adnak az életnek.

Még akkor is, ha nagyon sokat kell értük, miattuk megtenni. 

Ez egy édes áldozat.

Minden úgy jó, ahogy van.